Noé bárkája

Így szólt az Úr Noéhoz:

"Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit és addig fog esni, amíg a
Földet el nem lepi a víz.

De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy
párt, ezért építs bárkát!"

Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön. Fél év múlva
elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült
szomorúan a kertjében, bárka sehol.

- De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.

- Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány probléma:

1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, mert a terveidet nem
fogadta el a Hajóépítési Hivatal Műszaki Osztálya, ezért több mérnököt
is fogadnom kellett az áttervezéshez.

2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett
tevékenységet akarok folytatni a kertemben.

3. Nem tudtam fát szerezni, mert a fülesbagoly életterének megőrzése
érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.

4. Ahogy elkezdtem begyűjteni az állatokat, beperelt a Négy Mancs Állatvédő
Egyesület.

5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg
nem készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízről.

6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlőségi Hivatallal az
ügyben, hogy mennyi hátrányos helyzetű kisebbségi etnikumot viszek
magammal. Ennek az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.

7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy
adótartozásom van, így nem mehetek sehová.

Most úgy ítélem meg Uram, hogy körülbelül még 100 év kell a bárka
elkészítéséhez. Ekkor elállt az eső, és kisütött a nap.

- Úgy döntöttél Uram, hogy mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte
Noé bizakodva.

- Nincs rá szükség, - mondta az Úr. - Megoldjátok magatok! :)

A szeretet nem művelhető

November 23.

A szeretet nem művelhető. A szeretet nem osztható meg mennyei és fizikai részre. Csak a szeretet létezik, nem lehet egyet vagy többet szeretni. Nincs értelme megkérdezni, szeretünk-e mindent. Tudjuk, hogy az illatos virág nem törődik azzal, szagolgatják-e, vagy hátat fordítanak neki. Ilyen a szeretet is, amely nem azonos az emlékezéssel. A szeretet nem az elme vagy értelem terméke, viszont természetessé válik mint szenvedély. Ilyekor a lét teljes problémáját - félelmet, kapzsiságot, irigységet, kétségbeesést, reményt- megértjük és megoldjuk. Egy törekvő ember nem tud szeretni. Aki ragaszkodik a családjához, nem szeret. A féltékenységnek sincs köze a szeretethez. Amikor valaki kijelenti, szereti a feleségét, ezen nem igazán azt érti, mivel a következő pillanatban már féltékenykedik rá.

     A szeretet nagy szabadságot feltételez, viszont nem tehetjük azt, amit szeretnénk. Csak akkor van szeretet, ha az elme nagyon nyugodt, nem pedig érdeklődő és önközpontú. Ezek a feltételek nem ideák. Ha nincs bennünk szeretet, tehetünk, amit akarunk - kereshetünk isteneket, élhetünk társadalmi életet, próbálhatunk változtatni a szegények sorsán és a politikán, írhatunk regényeket vagy verseket -, halottak vagyunk. Szeretet nélkül a problémák növekednek és sokszorozódnak. Szeretettel viszont bármit tehetünk, nincs kockázat és konfliktus. Az erény lényege a szeretet. Ha viszot az elme nincs a szeretet állapotában, nem lehet vallásos. Csak a vallásos elme szabadul meg a problémáktól, az ismerheti meg a szeretet és igazság szépségét.

 

J. Krishnamurti - Az élet könyve

Interjú Eckhart Tolléval:


Ráébredni életed céljára

Eckhart Tolle a nyugati világ neves most-guruja immár hazánkban is rendkívül népszerű, könyvei magyarul is hozzáférhetőek az Agykontroll kiadónak hála. Tanítása végtelenül egyszerű, épp csak a kivitelezésbe törik bele rendre az „elmebajos” halandó bicskája. Gyakorlásképpen is ajánlom a most következő interjút, amely az amerikai Science of Mind magazinban jelent meg 2006 októberében. Eckhart mester szavai segítenek elmélyülni saját lényünk jelenlétében.

Eckhart Tolle első bestsellere, A most hatalma, lebilincselte az olvasókat megvilágosult meglátásaival. A jelen pillanatban maradás a módja annak - mondja a könyvben -, hogy megszüntessük a szenvedést, amit az elmével való azonosulás teremtett. Legújabb könyvében, az Új Földben, Tolle folytatja a jelen pillanati tudatosság témáját, kidolgozva azt páratlan tisztaságával és mélységével, és felfedi azt is, hogy a felébredt tudatosság hogyan hoz egyenesbe bennünket életünk céljával. Tolle szerint van egy belső és egy külső célunk is. A külső célunk változik a körülményekkel, és szükségszerűen bevonja az időt, míg a belső célunk mindig ugyanaz marad: abszolút jelen lenni bármiben, amit teszünk, s hagyni, hogy a cselekvéseinket a tudatosság, a felébredt tudat vezesse, s hatalmazza fel, mintsem, hogy az egoista elme irányítsa. Beteljesítjük sorsunkat és megvalósítjuk célunkat, ha ráébredünk arra, akik vagyunk: a tudatos Jelenlétre.

Tolle megragadta a nagy tanítók, mint Jézus és Buddha spirituális bölcsességének lényegét, és ezt a bölcsességet a ma embere számára érthetően juttatta kifejezésre, csak úgy, mint Ernest Holmes tette a Lélek és Szellem Tudományának formába öntésével. Amikor Holmes az elme spirituális kezeléséről beszél, amely „megtisztítja a gondolatot a tagadástól, a kétségtől és a félelemtől, és előidézi Isten örök-jelenlétének észlelését”, ugyanazt a bölcsességet tallózza az ősi tanításokból, amelyet Tolle is tesz a könyvében. Most, az Új Földdel, a megvilágosodás e kulcsát - teljesen tudatosnak lenni ebben a szent pillanatban - valóvá és élővé teszi számunkra a ma szavaival, a ma világának. Könyvének címe egy bibliai passzusra utal a Jelenésekben, amely új eget és új földet ígér. Ez metaforája a végtelen létezésre (ég) való tudatosság állapotának, amely folyamatosan új módon és új formában (föld) mutatkozik meg. Mivel a jelentése túlmutat az intellektuális megértésen, Tolle gondolatai kontemplációt igényelnek. Sokkal inkább megnyitásra, mintsem megtanulásra várnak. „A szavak csak mutatópálcák” - mondja. „Amiről beszélünk, az a szavakon túl van, de arra használhatjuk őket, hogy legalább a jelentésük irányába haladjunk, és ez hasznos.”

Science of Mind: Az új földről alkotott víziójában az élet célja magában foglalja azt, amit felébredt cselekvésnek nevez. Mit ért ez alatt?

Eckhart Tolle: A legtöbb ember a jelen pillanatot úgy kezeli, mintha az egy akadály volna, amin túl kell jutnia. Mivel a jelen pillanat az Élet maga, ez egy őrült módja az életnek. A felébredt cselekvésben egy teljes belső ráhangolódás van a jelen pillanatra, és mindarra, amit éppen most csinálsz. A cselekvés ekkor elsődlegesen nem egy végeredmény eszköze, hanem megnyílás a tudat számára, hogy a világba jöjjön. Ráhangolni magadat a Mostra annyi, mint ráhangolni magadat az univerzális szándékra, a teljesség szándékára. Mi a teljesség szándéka? A tudat születése és virágzása. Ekkor a teljesség vezet téged bármiben, amit gondolsz, vagy teszel.

Ahogy az Új Földben magyarázom, a felébredt cselekvésnek három modalitása van, a körülményektől és a tevékenység természetétől függően. Ezek az elfogadás, az élvezet és a lelkesedés. Ha nincs sem elfogadás, sem élvezet, sem pedig lelkesedés abban, amit csinálsz, akkor nem vagy ráhangolódva az univerzális szándékra. Boldogtalanságot teremtesz, azaz szenvedést ilyen vagy olyan formában. Az ego meghatározásának egyik módja egyszerűen ez: egy diszfunkcionális kapcsolat a jelen pillanattal. Az, amire én az „új földként” célzok – a felébredt cselekvés által teremtett külső formák – úgy emelkedik elő, ahogy egyre többen rádöbbennek, hogy a céljuk hagyni a tudatosságot felbukkanni mindenben, amit csak tesznek.

SOM: Hisz benne, hogy az emberiség kész erre az átalakulásra?

ET: Igen. Látom a jeleket, hogy ez már történik. Első alkalommal egy nagy léptékű ébredés zajlik a bolygónkon. Miért most? Mert ha most nem történik változás az emberi tudatosságban, elpusztítjuk magunkat és talán a bolygót is. A kollektív egós elme őrültsége, megerősítve a tudománnyal és a technológiával, rohamosan viszi fajunkat a katasztrófa szélére. Fejlődni vagy meghalni: ez most az egyetlen választásunk. A keleti világtól eltekintve az a becslésem, hogy ez idő szerint az emberek mintegy tíz százaléka Észak-Amerikában már ébredezik. Ez önmagában kitesz harmincmillió amerikait, ehhez hozzájönnek más észak-amerikai országok népei, és a nyugat-európai országok népességének is körülbelül tíz százaléka szintén ébredezik. Ez valószínűleg elég, mint kritikus tömeg, hogy létrehozza az új földet. A tudatosság átalakulása tehát igazából zajlik, még ha nem is szerepel a ma esti híradóban. Hogy elég gyorsan történik-e? Bizakodó vagyok az emberiség jövőjét illetően, most már sokkal inkább, mint mikor A most hatalmát írtam. Valójában ezért írtam ezt a könyvet. Tényleg nem voltam biztos benne, hogy az emberiség túléli. Most másképp érzek. Számos okot látok, hogy reménykedjek.

SOM: Azt mondja az új könyvében, hogy az emberiségnek ehhez az átalakuláshoz el kell mozdulnia a tárgytudatosságtól a tértudatosság felé. El tudná ezt magyarázni bővebben?

ET: Igen. Azt mondom, hogy a tértudatosság felbukkanását az emberiség fejlődésének következő lépcsőfokaként látom. Tértudatosság alatt azt értem, hogy amellett, hogy a lényünk teljesen tudatában van a dolgoknak - vagyis az érzet észlelésnek, gondolatoknak, érzelmeknek és bárminek, ami az életünkben történik -, ezzel egyidejűleg van egy rejtett áramlása a bennünk működő tudatosságnak vagy Jelenlétnek. A tudatosságba az is beleértendő, hogy nem csak a dolgoknak, úgymint a körülöttünk lévő tárgyaknak és embereknek vagyunk tudatában, de egyidejűleg tudatában vagyunk annak is, hogy tudatosak vagyunk. Tudatában az időtlen ÉN VAGYOK-nak, amely nélkül nem lenne világ. Egy belső, éber csendet érzékelünk a háttérben, miközben a dolgok történnek az előtérben. Ez a kondicionálatlan. Ez az igazi intelligencia. Ha csak tárgytudatosság van az életünkben, akkor a kondicionált csapdájában maradunk, a forma csapdájában, amely az elkülönülés látszatát teremti. Mindig a formát próbáljuk majd megváltoztatni, vagy ellenállunk neki valamilyen módon. A forma világára tekintünk az üdvösségért. De ha tudatában vagyunk a tértudatosságnak, ha tudatában vagyunk annak, hogy tudatosak vagyunk, akkor megszabadulunk a formával való azonosulástól, ami az ego, és előemelkedik bennünk a teljességgel és a Forrásunkkal való egység érzése.

SOM: Így a ragaszkodás és a küzdelem elengedhető.

ET: Így van, mert a tértudatosságban nincs jövő és nincs múlt. Csak a jelen van, és az mindig szabad. Ez az, amit a buddhisták „ürességnek”, Jézus pedig „az élet teljességének” nevez. Ez ugyanaz a valami, jobban mondva semmi. Mivel ez egy megnyílás a függőleges dimenzió felé, ami korlát nélküli, a jelen sosem zárja be a problémákat és nincs telve velük. A problémáknak idő kell, azaz múlt és jövő, hogy életben maradjanak. Másfelől, ha hagyjuk a figyelmünket visszasodródni a múltba, vagy előre a jövőbe, akkor a vízszintes dimenzióban működünk, és ez a formák fokozott megkülönböztetését eredményezi, amely az egós szerkezetekből ered. A függőleges dimenzióba való belépés magasabb fokú Jelenlétet követel. A Most kell, hogy legyen a fő fókusza figyelmünknek. Természetesen az idő fogalmára szükségünk van, hogy működjünk, például, hogy beütemezzük ezt az interjút. De a lényeg, hogy ne korlátozódjunk egyedül erre a dimenzióra. A tértudatosság megjelenése - a vízszintes helyett inkább a függőleges tudatosság felé való mozdulás - a következő lépcsőfok az emberiség fejlődésében, s ez egyre többször megtörténik, ahogy a tudatunk a most pillanatában marad.

SOM: Tud javasolni valamilyen módszert, amivel fókuszban tarthatjuk a mostot?

ET: Az egyik dolog, amit tehetünk, hogy odafigyelünk a kis dolgokra magunk körül, figyelmet szentelve a részleteknek, mint például a fákon lévő madarakra és a kertben vagy a parkban lévő virágokra – csak vedd észre a szépséget mindenhol, még a legkisebb dolgokat is. Észrevenni látszólag jelentéktelen dolgokat éberséget igényel. Ez az éberség a kulcs. Ez a kondicionálatlan. Ez a tudatosság maga. Egy másik hasznos gyakorlat figyelni a lélegzetet, és tudatosan lélegezni. Ha figyelmet szentelünk a lélegzetünknek, akkor nem tudunk máson gondolkodni egyidejűleg. Figyelmünk a most pillanatában van, és nem a tegnappal kapcsolatos aggodalmainkon vagy a terveinken, hogy mit fogunk csinálni a jövő héten. Csak lélegzünk, és nem gondolkodunk. Mivel a lélegzet meditáció kiemel bennünket a gondolat aktivitásából, hatásos módja az ébredésnek. Valójában a lélegzetet, mivel formája, mint olyan nincsen, a hagyomány egyenlővé tette a szellemmel, a forma nélküli Egy Élettel. A német nyelvben a légzést jelentő atmen szó az atmanból származik, amely szanszkrit nyelven, az ősi India nyelvén az univerzális önvaló legbelső lényegére utal.

SOM: Miért olyan kívánatos, hogy megszabadítsuk az elmét a gondolkodástól?

ET: A gondolkodás, egész pontosan a gondolkodással való azonosulás, felemeli és fenntartja az egót, amely, a nyugati társadalmunkban kiváltképpen, nincs az ellenőrzésünk alatt. Azt hiszi, hogy valóságos, és keményen próbálkozik, hogy fenntartsa a fennhatóságát. A negatív elmeállapotok, mint a düh, sértődöttség, félelem, irigység és féltékenység az ego termékei. Amikor az ego nyeregben van, ezek az elmeállapotok indokoltnak és valami külső tényező által okozottnak tűnnek számunkra. Általában egy másik személyt okolunk ezekért az érzésekért. Az igazi okuk azonban nem az életed tartalmában, hanem pontosan az egós elme struktúrájában keresendő. Ellenségre van szüksége, mert önazonosságát az elkülönülésen keresztül határozza meg, s így mások más-ságát hangsúlyozza. Ezért az ego kezébe adni a gyeplőt végül erőszakhoz, harchoz és háborúhoz vezet. Ez elmebaj, de az ego nem látja annak.

Az Egy csodálatos elme című film nagyon jól lefesti, hogy az elme hogyan tud becsapni minket, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy irányít bennünket. Igaz története egy embernek, aki zseni, de őrült is egyben. A néző nem tudja, hogy őrült, amíg ő maga rá nem jön a történet kibontakozása során. A film rávilágít, hogy amikor tudatába kerülsz az őrültségednek, már nem vagy őrült többé. Tehát ha tudatába kerülsz az elmédnek, már nem azonosulsz az elméddel többé. A tudatosság egy új dimenziója lép be. Az elmebajt a tudatosság nélküli gondolkodás okozza, és a tudatossság nélküli gondolkodás az, amivel az ego a markában tart minket.

SOM: Azt javasolja, hogy csupán változtassuk meg a gondolataink tartalmát, eltávolodva a negativitástól, vagy inkább szüntessük meg a gondolkodás tevékenységét?

ET: A pozitív gondolkodás feltétlenül kívánatosabb a negatív gondolkodásnál. De a most pillanatának tudatosságában lenni, és az isteni Jelenlét tudatosságát gyakorolni az, amire Jézus gondol a hegyi beszédében, amikor így szól: „Ne aggódjatok az életetekért.” Ebből a Létállapotból nagy kreativitás fakad. A „változtasd meg gondolkodásodat” valóban érthető úgy, hogy szüntessük meg az elme állandóan fontoskodó aktivitását, mely ismétlődő, haszontalan és gyakran negatív. Ahelyett, hogy állandóan gondolkodnánk, nyugodttá és csendessé válunk, és tudatosak leszünk arra, hogy tudatosak vagyunk. Ez az ÉN VAGYOK megvalósítása, a létezés megvalósítása, a lényegi identitásunk. Amikor meggyökerezünk ebben, a gondolkodás a tudatosság szolgájává válik, ön(ego)kiszolgáló tevékenysége helyett. Kreatív lesz és felhatalmazott.

SOM: Beszél a könyvében a fájdalomtestről, úgy a személyesről, mint a kollektívről. Mit ért a fájdalomtest alatt?

ET: A fájdalomtest az én kifejezésem a régi érzelmi fájdalmak felhalmozódására, amelyet szinte minden ember hordoz az energiamezőjében. Én egy félig önálló pszichikai létezőnek látom. Negatív érzelmekből áll, amikkel nem szembesültünk, amiket nem fogadtunk el, és nem hagytunk elmenni a felbukkanásuk pillanatában. Ezek a negatív érzelmek hátrahagyták az emocionális fájdalom maradványát, amely a test sejtjeiben tárolódik. Van egy kollektív emberi fájdalomtest is, tartalmazva mindazt a fájdalmat, amit a számtalan emberi lény szenvedett el a történelem során. A fájdalomtestnek van egy szunnyadó és egy aktív állapota. Időszakosan aktiválódik, és ilyenkor további szenvedést keres táplálékul. Ha nem vagy tökéletesen jelen, akkor átveszi az elméd felett az uralmat, és negatív gondolatokkal, valamint negatív élményekkel táplálkozik, amilyen például a dráma a kapcsolatokban. Így állandósítja magát az egész emberi történelemben. Egy másik módja a fájdalomtest leírásának ez: a boldogtalanság iránti függőség.

SOM: Tud javasolni egy módszert a fájdalomtest megszüntetésére?

ET: Igen. Úgy engedjük el, hogy elvágjuk a kapcsolatot a fájdalomtest és a gondolkodási folyamataink között, hogy ne tápláljuk többé a fájdalomtestet gondolkodásunkkal. Minden negatív gondolatnak van egy a fájdalomtestéhez hasonló frekvenciája, s így táplálja azt. Nem tud pozitív gondolatokkal táplálkozni. Amikor a fájdalomtest már nem futtatja többé a kényszeres gondolkodásunk belső párbeszédét, közvetlenül a tudatára ébredünk. Érezzük az érzelmet a testünkben, s ezzel tudatosságot viszünk bele, a tudatosság fényét. A régi érzelem ekkor ugyanúgy fog tudatossággá alakulni, ahogy a tűz formál át mindent önmagába. Tehát az érzelemmel való nem-azonosulás és a most pillanatában való puszta levés a módja annak, hogy megállítsuk a folyton újrateremtődő fájdalmas tapasztalatok körforgását.

SOM: Úgy tűnik, a félelem bújik meg a negatív érzelmek legtöbbje mögött. Hogyan engedhető el? A nem-azonosulás folyamatáról beszél. Hogyan működik ez?

ET: A félelem a formával való azonosulás révén születik, legyen az az anyagi birtoklás, a fizikai test, egy szociális szerep, egy önkép, egy gondolat vagy egy érzelem. Azáltal születik, hogy nem vagyunk tudatában a tudatosság vagy a szellem forma nélküli dimenziójának, amely a lényege annak, aki vagy. A tárgytudatosság csapdájában vagy, tudatán kívül a belső tér dimenziójának, amely az egyedüli igaz szabadság.

Minden félelemteli gondolat a jövőről szól, olyan valamiről, ami lehet, hogy megtörténik. A legtöbb embernek ismerős az a „mentális mozi”, amely stresszt és aggodalmat okoz, és nem hagy éjjel aludni, miközben tested egy meleg és kényelmes ágyban hever. Abban a pillanatban, hogy felismered egy félelemteli gondolat mibenlétét, vagyis a haszontalan és önpusztító elmetevékenységet, elkezdesz nem azonosulni vele. Ekkor a tudatosság vagy a Jelenlét felváltja a gondolkodást. Nem mondom, hogy nem gondolkodsz többé, csak már nem kevered össze vele azt, aki vagy. A gondolkodás gyökeret ver a tudatosságban, ahelyett, hogy önálló és önkiszolgáló lenne, vagyis az ego.

Minden fájdalomtest jó sok félelmet tartalmaz, mivel a félelem a legalapvetőbb negatív érzelem. Hogyan foglalkozzunk vele? Ismétlem, felismered az okát: a fájdalomtestet, régi érzelmeidnek a felhalmozódását. Ha egyszer felismered, nem tud uralkodni az elméden, táplálkozni a negatív gondolataidból, nem tudja irányítani a belső párbeszédedet, sem azt, amit mondasz és teszel. Ha egyszer a fájdalomtest előjött, ne harcolj vagy állj ellen neki. Ez része a jelen pillanat „vanságának”, amellyel mindig belső összhangban kell lenned. Tehát megengeded neki, hogy ott legyen. Ha nem táplálod többé, elveszíti energiatöltését, és a negatív érzelem átalakuláson megy át.

SOM: Beszél a könyvében az ego szüntelen többet akarásáról és kielégíthetetlen többlet igényéről. Nem tekinthetünk bizonyos dolgokat, amiket akarunk, mégis érdemesnek, például a jobb emberré válás szándékát?

ET: A jobb emberré válás vágya általában arról szól, hogy javítani akarok azon, ahogy magammal kapcsolatban érzek, ahogy magamat látom, vagy ahogy mások látnak engem. Ez a mentális imázsépítésről szól, vagyis az egóról. Ebbe persze beleértendő a megvilágosodás vagy a spirituálisabbá válás akarása is. A felébredés vagy a spirituális megvalósulás annak felfedezése, hogy nem kell hozzátenned önmagadhoz semmit, hogy teljesen önmagad lehess. Nem kell megpróbálnod jóvá válni, csak engedd meg a benned lévő, a Létezésben rejlő és a tőled elválaszthatatlan jóságnak, hogy felbukkanjon.

SOM: Azt mondja, hogy amint az emberek ráébrednek az igazi valójukra és életük céljára, egy új föld teremtődik. Milyen ez az új föld?

ET: Nem akarok spekulálni az új föld jellemzőiről, de bármi is az, egy külső megnyilvánulása lesz az új égnek (mennynek), a tudatosság belső birodalmának. A felébredt tudatból fog megszületni, és szabad lesz az ego illúzióitól. Utalások, hogy az új föld milyen lesz, a Bibliában is találhatók, ahol azt mondja például, hogy „akkor majd a farkas a báránnyal lakik…” Ennek az egyik értelmezése az, hogy amit mi külső valóságként érzékelünk, az egy a kollektív emberi tudattal, és tükörképe annak, így a tudatban bekövetkező változás nem csak a világot változtatja meg, amit teremtünk, hanem a valóságérzékelésünk teljes módját is.

Ahogy az emberi lények felébrednek a formával való azonosulás álmából, a tudatosság elkezdhet formát teremteni anélkül, hogy elveszítené benne önmagát. Az igazi esszenciája annak, akik mindannyian vagyunk, megvalósul. Az új ég és az új föld eljövetele, amit az Ó- és az Újtestamentumban is megjövendöltek, találó metaforája ennek a tudati változásnak. Ez a változás azonban nem egy jövőbeni állapot, ami kivívandó vagy amiben hinni kell. Az új ég és az új föld belőlünk emelkedik elő ebben a pillanatban. Így hát ráébredni az életed céljára nem az, hogy a jövőre tekintesz és várod a majdani beteljesülést, hanem hogy a pillanatban maradsz, megengedve az egónak, hogy feloldódjon. Életed belső célja az elsődleges, és a belső célod az, hogy felébredj, hogy tudatos légy. Bármiben, amit teszel, a tudatosságod állapota az elsődleges tényező.

Kathy Juline

A PARASZT ÉS A CSACSI

 Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át  szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel. Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kút peremén és boldogan elsétált!
 
 Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma egy újabb lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Findhorn

Terméketlen homokból virágzó kert - a Findhorn kert

Együttműködés a lényszerűekkel a Findhorn kertben

Képzeljenek el egy homokos és sziklás pusztaságot, melyet ellepett a tarackfű, majd egy férfit, aki nem ért a kertészethez. A férfinak azt a feladatot adják, hogy létesítsen egy virágzó gazdaságot ezen a helyen: az eredmény vélhetően siralmas lenne. A Findhorn-kert azonban épp ily szokatlan módon született. A történet 1962-ben kezdődött, és mára bejárta az egész világot. Az Észak-Skóciában található hely négy évtizeddel később az ember és a természeti lények együttműködésének jelképes szimbólumává, és számtalan ember céljává vált, akik olyan kérdésekre keresik a választ, melyeket az ész és a materialista gondolkodás nem tud megválaszolni. Reinhardt WURZEL, a Grál-füzetek német nyelvű testvérújságának munkatársa meglátogatta a Findhorn-kertet...

Peter és Eileen Caddy életében 1962 novemberében fordulópont következett be: gyermekeikkel, Christopherrel, Jonathannal és Daviddel, valamint egy munkatársukkal, Dorothy Macleannel, a család egy Findhorn Bay-i (Morayshire, Skócia) lakókocsi-kempingbe, egy kis lakókocsiba költözött. Szokatlan lakhelyváltás volt, korábban ugyanis mind az öten egy négycsillagos luxushotelben éltek, ahol Peter Caddy sikeres igazgatóként dolgozott. Feleségének, Eileennek azonban olyan erősen átélt belső vezetésben volt része, ami arra ösztönözte a családot, hogy valami teljesen új dologba kezdjenek: ezen a helyen, ebben a kicsi lakókocsiban, amit az ember önszántából utolsóként választana magának lakóhelyül. A kis földdarabot három irányból a tenger szegélyezte, állandóan ostrom alatt tartották a viharok, és egy homokdűne lábánál feküdt. A vegetáció legnagyobbrészt tövises rekettyéből, kecskerutából és egy fűfajtából állt, amely előszeretettel nő homokon.

A Caddy család azonban tudta, hogy épp ezen a helyen kell valaminek felépülnie - így munkatársuk, Dorothy támogatásával munkához láttak.

Elsőként építettek egy fonott fakerítést a lakókocsi egyik oldalára, amely védelmet nyújtott a homokkal szemben. A kerítésen belül egy kis retek- és salátaágyás, valamint udvarként egy betonnal borított négyszögletű terület kapott helyet, ahol zavartalanul lehetett napfürdőzni, élvezni a nyugalmat, és a közös ebédek helyszínéül is ez szolgált.

A csoportnak ekkor szűkösek voltak az anyagi lehetőségei, a heti nyolc font munkanélküli segéllyel, amit Peter Caddy kapott, nem sok mindent lehetett kezdeni. De az események szerencsés alakulása folytán az építkezéshez szükséges anyagok mindig rendelkezésre álltak. A terméketlen talajnak mindenekelőtt komposztra, tápanyagokra volt szüksége: Vödrökkel és lapáttal felszerelkezve, a parasztok beleegyezésével összegyűjtötték a szomszédos mezőkről a lótrágyát, a partról pedig tengeri moszatot szedtek. A közelben lévő szeszfőzdéből származó szerves hulladékot és az ott felhasznált árpából visszamaradt részeket is trágyaként használták. Az egyik szomszéd korommal segítette őket, ami a drótféreg ellen volt hasznos (amely egyébként minden növényt elpusztított volna), és egyben trágyaként is szolgált. Az "úttörő" család a környéken levágott füvet is összegyűjtötte, és bedolgozta a földbe. Gyakran személyes munkával "vették"meg a hasznos dolgokat - például azt a fát és dróthálót, ami az új kerítéshez kellett, hogy távol tartsák a falánk üregi nyulakat.

A kert kezdett lassan formálódni. Már az első évben bámulatos eredmények mutatkoztak: nőtt a retek, a fejes saláta, a répa, a paradicsom és más zöldségfélék, és különböző gyógynövényeket lehetett szedni. Hogyan volt ezen a helyen ez lehetséges - ráadásul úgy, hogy azelőtt egyikük sem kertészkedett? Nem sokkal a kerti munka megkezdése után kialakult egy egészen különleges kapcsolat: Dorothy volt az első, aki hamarosan meglepődve felfedezte, hogy kapcsolatba tud lépni a természeti lényekkel, akiktől gyakorlati tanácsokat kaphat. Nagyon meghatározó élmény volt, melynek eredményeként a csoport mindegyik tagja megtanult munkája során a szokatlan vezetésben bízni. Ha bármikor hozzáértő útmutatásra volt szükség, Dorothy megpróbált kapcsolatba lépni az "illetékes" lényekkel. S rögtön meg is érkezett a segítség - például, amikor egy éppen elültetett saláta elsorvadni látszott, egy lényszerű a következőket mondta:

"Nem tudjuk helyeselni az átültetést. Gyengíti a növény erejét. Az embereknek kényelmes, nekünk azonban nehéz és gyengíti a készleteinket. A növény számára a legjobbat biztosítja a természet azon módszere, hogy bőséges mennyiségű magot terem és abból csak a legerősebbeket hagyja kifejlődni. A legjobb az lenne, ha az emberek a szokásosnál sűrűbben vetnék a magokat, majd kihúznák azokat a növényeket, melyeknél látható, hogy gyenge az életerejük. Így segítenek a természetnek, a természet pedig egészséges növényekkel fogja mindezt viszonozni."

A kerttel kapcsolatos problémákra kapott tanácsokat azonnal alkalmazták is, melynek eredménye a meglepően bőséges aratás volt. 1964-ben Findhornban már 65 különböző zöldség-, 21 gyümölcs- és 42 fűféle termett.

Peter Caddy később így írt erről: "Ahogyan a talajban egyre több lett az életerő, úgy fejlődtek a növények, és gyorsan ellenállóvá váltak a betegségekkel és más problémákkal szemben. A kertben minden életfolyamat felgyorsult. A dévák a következőket mondták:

"Életerő tekintetében óriási mértékben javult a talaj. Amellett, hogy munkátokkal kivételes teljesítményt nyújtottatok, mi is állandó sugáresőt küldtünk a földbe. Közös igyekezetünknek köszönhetően minden gyorsabban nő a megszokottnál." [1]

A sikeres Findhorn-kertészek általános természetű kérdéseit gyakran egy olyan lényszerű válaszolta meg, aki a tájért felelt, aki a természeti lények világának szóvivőjeként érkezett. Többek között arról is beszélt, hogy mindannyian sugárzásokkal dolgoznak - ellentétben az emberrel, aki inkább csak vegyszerekben és nyomelemekben gondolkodik. Az ember pozitív érzése lenne a legfontosabb "adalék", amit a talajnak adhatna; a lényszerűek közvetíthetnék az erőt, az ember a szeretetet.

A lényszerűek tanítása szerint az is kiemelkedően fontos, hogy a természettel való kapcsolatban bízzunk saját megérzéseinkben:

"Ha éppen dolgozol, és az az érzésed, hogy egy bizonyos zöldségfélét helyes lenne egy bizonyos helyre ültetni, akkor tedd azt - még akkor is, ha ezáltal az egész környezetet meg kell változtatni. (... ) Ha a megfelelő növényt a megfelelő helyre ülteted, látni fogod, hová tartozik a következő növény. (... ) Látni fogod, hogy az egész kert fejlődik, miközben egymás után elvégzel minden munkát. Nincs szükséged merev tervre." [1]

A Findhornban élő családok szokatlan munkamódszerének gyorsan híre ment. Ehhez hozzájött, hogy a "Grófsági Tanács a Kertészetért" által végzett vizsgálatokat olyannyira szenzációsnak értékelték, hogy egy rádióadó szeretett volna tudósítani a termesztési eljárásokról. Ám az idő még nem volt alkalmas arra, hogy nyilvánosan beszéljenek a lényszerűekkel való kapcsolatról, s a hihetetlen eredményeket így főként a talaj előkészítéséhez használt szerves trágya és komposzt intenzív alkalmazásával magyarázták.

Az eredmények azonban, melyeket a csoport a skót Findhorn Bay-en elért, egyre szokatlanabb méreteket öltöttek. Így előfordultak például 42 font súlyú (19 kg) káposztafejek is; egy fehér brokkoli pedig olyan nagyra nőtt, hogy szinte már nem is lehetett felemelni - hetekig ellátta a családokat. S mindezt egy terméketlen talajon, amely még néhány hónappal azelőtt túlnyomórészt murvából és homokból állt.

A Findhorn-kertet alapító család

De természetesen egyáltalán nem csak (egyedül) a mennyiségről volt szó: A Findhorn-közösség megtanulta, hogy minden olyan táplálék, amelyet a lényszerűekkel tudatosan kialakított közös munkában termelnek, magasabb "táp- és rezgésértékkel" bír, ami hozzájárul ahhoz, hogy az emberi test fogékonyabb legyen a Napból, a levegőből és a kozmoszból érkező értékes sugarak felvételére.

1967 tavaszán Eileen belső vezetésén keresztül azt az utasítást kapta, hogy bővítsék ki a kertet, és alakítsák a szépség parkjává. Ez fák, bokrok és virágok ültetését tette szükségessé. Újabb területeket szereztek. S habár a talaj minősége sok növény növekedéséhez teljesen alkalmatlannak tűnt, a lényszerűekkel való tudatos együttműködés további egészen szokatlan eredményeket produkált: Egy frissen ültetett diófa például a legkedvezőtlenebb körülmények ellenére is hamar tekintélyes méretűre nőtt; olyan virágok, melyeket a puszta homokba ültettek, bámulatosan nőttek, óriási virágokat hoztak, és pompás színekben tündököltek.

A Findhorn-kert látogatói is egyik ámulatból a másikba estek. Figyelembe véve a talaj szegényességét és a zord északi klímát, az ember képtelen volt magyarázatot találni a kert egész területén élő gazdag növényvilágra. Azelőtt ilyet még sehol sem láttak!

A Findhorn-közösség felismerte, hogy a lényszerűekkel folytatott harmonikus együttműködés a kölcsönösségen alapul. Nem elég, ha az ember hisz a lényszerűekben vagy a segítségüket kéri. A közös munkában is tisztelnie kell őket - ahogyan az ember a barátait tiszteli -, s minden olyan dolgot kerülnie kell, amivel megbánthatja őket. Így vannak olyan eljárások, melyeket sok kertben általánosan alkalmaznak, jóllehet akadályozzák a láthatatlan segítőkkel való együttműködést, mint például a cserjék és bokrok virágzás idején történő visszametszése.

1968 húsvétjáig a Findhorn-közösség három cédrusfa-bungalót készített, s egy újabb nagy földterületet sikerült a kerthez csatolni. Utakat alakítottak ki, és közel 600 bükkfát telepítettek, hogy körbezárják az egész területet. Ezek a fák azonban a déli part meleg éghajlatáról érkeztek, és szélsőségesen homokos talajba kellett ültetni őket. Ezenkívül erős és hideg északkeleti szélnek voltak kitéve. A természeti lények azonban segítettek e nehézségeken túljutni. Akkoriban így hangzott a tájak lényszerűjének tanácsa:

"Mindezeket az új fákat és bokrokat sűrű sugárzások áradatának falával fogjuk körbevenni, mert nagyon meg kell erősödniük, és szakadatlanul az élet elemeiben kell maradniuk. Minden egyes fát támogatni kell, amíg a bennük lévő élet eggyé nem válik az Élet áramlataival. Képes vagyok magamból egy részt szüntelen szolgálatban ennek a sugárzási falnak megtartani, miközben valahol máshol valami máson dolgozom. Az én tudatom bizonyos értelemben tágabb, mint a Tiétek. Az ember rendszerint inkább egy fényszóróhoz hasonlóan dolgozik, azáltal, hogy figyelmét egyik dologról a másikra irányítja. Mi átfogóbb módon működünk, nem ennyire koncentráltan, mindig tudatában vagyunk annak, amit ránk bíztak, anélkül, hogy utánanéznénk és látnánk, hol tartanak a dolgok. (... )

Mi nem kutatjuk át az eget, hogy megtaláljuk az élet kérdéseire a választ. Tudatosan állunk a dolgok tervében, tudjuk, mit kell tennünk, és meg is tesszük. Nem választhattok el bennünket működési területünktől. Mi magunk vagyunk ez a működés, mi vagyunk mind az energiával teli élet. A mi lélegzetünk az, amely jön, s megy, a mi karjaink és lábaink azok. Ugyanakkor azonban mégis teljesen szabadok vagyunk, szabadok, hogy az öröm, a színek, az élet lehessünk, és mindig, mindig szabadon magasztalhassuk, hogy egy még nagyobb Élet részei vagyunk, egy még nagyobb lélegzeté, még nagyobb karok részei, minden élet Egyetlen Uráé, akinek nincs formája, de nekünk tudatosan életet ad. Az élet, amit Ő ad, minden élet forrása, s mi örülünk, és sugárzása parányi részének érezzük magunkat.

Adjátok át a bükkök alkotta falnak minden oltalmazó szereteteteket, és köszönjük meg együtt Istennek a segítséget."

Így nőtt a "Findhorn-sziget", s a világ minden tájáról erre a partvidékre vonzotta az embereket. Míg a kert folyamatosan bővült, megérett az idő arra is, hogy nyíltan lehessen beszélni a lényszerűekkel való szokatlan kapcsolatról. Hiszen csakis az e kapcsolatból származó tanításoknak volt köszönhető a siker - nem pedig valamely kertész tapasztalatainak. Megjelent "A Findhorn-kert" ("The Findhorn Garden") c. könyv első kiadása - amit akkor egy kézi erővel működtetett géppel nyomtattak. Az előszót Sir George Trevelyan írta, aki a felnőttképzési mozgalom elindítójaként vált ismertté Angliában. Érdemes megszívlelni gondolatait: "A dévákkal való közös munka lehetőségét komolyan kellene kutatni. Elérkezett az idő, amikor nyíltabban lehet erről beszélni. Az a jelenség, hogy egy csoport laikusnak sikerült, megköveteli, hogy figyelmünket erre a témára irányítsuk. Már most sok ember készen áll arra, hogy ezt megértse, s a világ jelen állását tekintve nagyon fontos lehet, hogy minél többen megértsék, és szerinte cselekedjenek!"

Findhorn, mint követendő kertgazdálkodási példa, gyorsan ismertté vált az egész világon. A 70-es és 80-as években megalakult egy közhasznú társaság, amely akkoriban közel 300 tagot számlált. Egy egész lakókocsi-park fejlődött ki, egy a kert területéhez csatolt település, melyben önellátó alapon mindenki olyan szellemben igyekezett élni, amely egy előrevivő és emberséges eszmét követ.

Ma azonban a településnek kettős arca van: Az épületek és az utak kedves melegséggel olvadnak a vadregényes és természetes kert sokszínű növényvilágába. Számtalan fa és bokor nő a szélfútta dűnék szárazföld felőli lejtőjén. Még megtalálható az öreg lakókocsi, és Eileen is ott lakik kis házában. Findhorn másik arcát azonban azok a látogatók és lakók formálják, akik modern, ezoterikus-misztikus gondolatvilágukkal mindenre rányomják a bélyegüket, akikből azonban sajnos messzemenően hiányozni látszik a magasabb dolgok iránti szerényen odaadó, természetesen egyszerű érzés.

40 évvel azután, hogy a Caddy család egy lakókocsis élet kedvéért feladta a luxust, másodmagammal sétáltam a "lényszerűek által lerakott alapköveken". Azon az áprilisi reggelen azonban bánatos érzéssel kellett megsejtenünk, hogy ma már más "szellem" fúj arrafelé, mint korábban, s hogy azok a lények, melyek munkálkodása által a természet csodái formát öltenek, mára bizony már nincsenek ugyanúgy jelen, mint egykor.

forrás: www.gralvilaga.hu

GMO

A genetika általános elmélete, a genetikai determinizmus azt állítja, hogy minden egyes gén meghatároz egy, és csakis egy, rá jellemző fehérjét, vagy fehérje domént (a fehérje szerkezetének egy részét). Ezen elmélet alapján támadt az az ötlet, hogy egy bizonyos tulajdonságért felelős fehérje génjét ki lehet venni az eredeti (donor) szervezet genomjából, és át lehet tenni egy másik (a befogadó) szervezet genomjába. Azt remélték, hogy az új szervezetben a beillesztett gén ugyanazt a fehérjét fogja termelni, mint amelyet a donor szervezetben is termelt.  Ezt az elméletet alapul véve kezdtek neki a Humán Genom Projektnek is. Mivel több, mint százezer emberi fehérjét ismerünk, a tudósok azt jósolták, hogy az emberi genom is kb. százezer génből áll. Amikor a szekventálási munka befejeződött, kb. 30 ezer gént találtak. Ennyi gén jelenléte nemcsak hogy a százezer-féle fehérje jelenlétét nem tudta megmagyarázni a klasszikus genetikai determinizmus elve alapján, de azt sem, hogy mi a felelős az emberi faj sokrétűségét jellemző számtalan örökölhető tulajdonságért. Ennél még néhány növény is több gént tartalmaz, pl. a rizsnek is majdnem 50 ezer génje van. Kiderült, Hogy a hiba nem az emberi gének számában, hanem az elméletben van. Úgy néz ki, hogy számos gén nem csak egyetlen meghatározott fehérjét, hanem többet is képes kódolni. Például, ugyanaz a gén a májban az enoláz enzimet, a szemben pedig a szemlencse egyik építő anyagát kódolja. Az emberi gének többsége két, vagy több fehérjét is kódolhat. Azoknak a humán géneknek a száma, amik csak egyetlen fehérjét kódolnak, nagyon kevés. Amíg nem értjük, hogy ez hogyan lehetséges, addig mindenfajta szabadföldi kísérletezés a génekkel az élet gyökeres átalakulását, degradálódását, sőt bizonyos értelemben a pusztulását is előidézheti a Földön. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a génmanipulációt ideje korán a laboratóriumokon kívülre vinni óriási felelőtlenség volt, mert akármit is mondanak a technológia támogatói, valójában fogalmuk sincsen arról, hogy a megváltoztatott gének pontosan milyen hatással bírnak majd az élelmiszer belső tartalmára, hogyan változtatják majd meg akaratlanul  más növények génállományát, vagy hogy milyen hatással lesz a génpiszkált növény elfogyasztása az egészségünkre, vagy az azzal táplált állatok egészségére, és így közvetve ismét az emberek egészségére. Például Nagy-Britanniában a Leedsi Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a GM-tápból a módosított gén beépülhet-e a szarvasmarháknál a bendőbaktériumokba. Bár a táp rövid ideig tartózkodik az állat bendőjében, a genetikai módosulás bekövetkezett. Így, ha a GM takarmányban antibiotikumnak ellenálló gén volt, akkor az a kérődzők bendőjében élő baktériumokat is ellenállóvá tette. (Forrás: FEMS Microbiology Letters, 191). A GM burgonyát tartalmazó tápon tartott patkányok gyomor- és bélfalának szövettani vizsgálatakor pedig  kiderült, hogy a karfiol mozaikvírus genetikai módosításban használt génjének hatására a sejtekben felgyorsult a sejtosztódás, ami vastagbélrák kifejlődéséhez vezet. (Forrás: Lancet, 354)

Idézetek 2.

Nem lehet jövője egy olyan országnak, amely nem becsüli a múltját.

- Egyesek, úgy tűnik, nem akarják tudomásul venni, hogy az országban többé nem a kommunizmus uralkodik. Mások meg úgy vélik, hogy nem európaiak. Pedig az igazság az, hogy a magyarok Európa őskövületei, a kontinens legősibb népe. Ebből a szempontból leginkább a fiatalabb generációkkal szimpatizálok, akiket nem befolyásolnak a múlt század ideológiái. Ők azok, akik újból jelentős szerephez juttathatják Magyarországot Európán belül a jövőben.

MICHELANGELO NADDEO

Visszaadni a bio értelmét

Írta: Philippe Baqué

Húscsirkék istállója, friss paradicsom egész évben, szőlészet, ahol külföldi idénymunkásokat dolgoztatnak éhbérért… – igen, de bio! Azt a biót, ami eredetileg elvetette az iparosodott mezőgazdasági fejlődést és támogatta a kistermelőket, ma a hipermarketek polcain kínálják dömpingáruként. „Az ökoőrültek és a '68-asok átengedték a terepet a profiknak!” Így nyilatkozott 2009 júniusában egy szakember a Terres du Sud szövetkezettől, amely az intenzív biocsirke-tenyésztés bemutatására szervezett nyílt napot Lot-et-Garonne megyében. A szövetkezet által bemutatott „kulcsrakész” berendezések, állami támogatások és kedvezményes hitelek a meghívott mezőgazdászokat hivatottak elcsábítani. A mezőgazdasági ágazat óriásszövetkezetei, hogy ellássák a hipermarketeket, a vendéglátóipart és a közösségi étkeztetés szolgáltatóit, szorosan együttműködnek az „agro business” óriásvállalataival, és miközben a minden gyanún felül álló csirkéket tenyésztik, keményen rivalizálnak egymással. Az új európai szabályozás is megkönnyíti a helyzetüket, hiszen engedélyezték, hogy egy gazda akár 75 ezer biocsirkét termeljen évente, és a biotojást előállító gazdaságok méretét sem korlátozzák. Ezek a szövetkezetek megértették, hogy igencsak nyereséges üzletág az általuk korábban elítélt intenzív mezőgazdaság.  „A termelőket szigorú szerződés köti, és elveszítik minden autonómiájukat” – mondja Daniel Florentin, aki a Landes megyei Maïsadour szövetkezettel szerződött biocsirke tenyésztésre. „A termelők legalább húsz évre vannak eladósodva, és be kell szolgáltatniuk a terményük egészét a szövetkezetnek, amely átvételre kötelezi magát, de előre meghatározott ár nélkül. Ez valójában integrációs rendszer, épp olyan, amelyik a hagyományos intenzív tenyésztési ágazatokban is jellemző.” Franciaországban 1999 óta egészségügyi és környezeti problémák eredményeképp a bioélelmiszerek fogyasztása tíz százalékkal növekedik évente. 2009-ben, a válság ellenére, a biotermékek forgalma 19 százalékkal nőtt. Ez a sokáig marginális piac húzóágazattá vált, felkeltette a nagykereskedők érdeklődését: mára éves forgalmuk több mint 45 százalékát a biotermékek teszik ki. A folyamatos átalakulás ellenére Franciaországban a mezőgazdasági területeknek csak 2,46 százalékán folyt biotermelés 2009-ben. A fogyasztók igényeinek kielégítésére a piac vezető szereplői két megoldást választottak: a nagy mennyiségű importot és a biotermékek iparosított, intenzív mezőgazdasági technikáinak kifejlesztését. A biomezőgazdaság fogalma Európában született meg és bontakozott ki, válaszul a vegyszeres, produktivista mezőgazdaságra, amely a második világháború után terjedt el. A hatvanas évek elején biotermelő kisgazdák és fogyasztók hálózata hozta létre a Nature et Progrès egyesületet (Természet és haladás, N&P), amely aztán magához vonzotta azokat a városlakókat, akik a hetvenes években a földhöz való visszatérést választották. Az egyesület szoros kapcsolatot tartott különböző ökológiai és politikai mozgalmakkal is, például a nukleáris energiát ellenzők körével, illetve a gazda-munkás szakszervezet kezdeményezéseivel, amelyekből később a Confédération paysanne, a Parasztszövetség kialakult. A kilencvenes évektől a génmódosítás ellen fellépő szervezetek is csatlakoztak az ernyőszervezethez. Mindezen álláspontok összefoglalásaképpen a Nature et Progrès chartája olyan alapelveket fogadott el, mint a mesterséges termékek elutasítása, a természetes termelés és feldolgozás, a sokszínűség, a vetésforgók alkalmazása, a termelők függetlensége, megújuló energiaforrások használata, kisparaszti gazdaságok támogatása, a nagybani vetőmagok elutasítása és az élelmiszerellátás függetlenségének támogatása. Az értelmes fogyasztás és az emberi kapcsolatok újjáélesztése érdekében a biotermékek eladása a helyi piacokon, vásárokon és csoportos vásárlások során zajlott, amelyből aztán megszületett a Biocoop kereskedelmi hálózat. A Nature & Progrès chartát vette alapul aFédération internationale des mouvements d'agriculture biologique (Ifoam, Bio Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége) chartája is, amelyet 1972-ben fogadtak el, és amely a mezőgazdasági elvárásokon kívül ökológiai, társadalmi és humanista célokat is megfogalmazott. Ezen a piacon a közvetítők uralkodnak Mindazonáltal ennek a fajta gazdálkodásnak a paraszti és társadalmi mozgalma nehezen találta meg az egyensúlyát. A nyolcvanas években a Nature & Progrès célkitűzéseit hivatalosan is elismerték, de vagy tíz-tizenöt különböző mozgalom is létezett mellette, és ezek is megfogalmazták saját célkitűzéseiket. 1991-ben Brüsszel ezt a fejetlenséget látva egységes célkitűzést vezetett be az Európai Unió egészére, kötelező érvénnyel. Ennek franciaországi végrehajtása során született meg a francia nemzeti AB (Agriculture Biologique,Biogazdálkodás) védjegy. A védjegy kiadásának ellenőrzésével megbízott kereskedelmi és magán minőségbiztosítási cégek a korábbival homlokegyenest ellenkező gyakorlatot követnek: régebben a termelők, fogyasztók és feldolgozók közösségi bizottságai végezték a minősítést. Ennek következtében a Nature & Progrès súlyos krízisen esett át. Sok tag úgy határozott, hogy bojkottálja a védjegyet. Mások a tanúsítvánnyal rendelkező biopiac gyors sikerét kihasználva elhagyták az egyesületet. „A tanúsítvány előnyben részesítette a szabályozást a szolidáris közösségi hálózatok rovására” – állítja Jordy Van Den Akker, a Nature & Progrèskorábbi elnöke. „Azok az ökológiai és társadalmi célok, amelyeket a bio mint érték hordoz, ebben az új rendszerben már nem hozhatók kapcsolatba a gazdasági célokkal. A védjegy és az uniós szabályozás lehetővé tette a nemzetközi piac kialakulását: a termékek szabad áramlását, a kereskedelmet és a konkurenciát. A mi értékeink és céljaink azonban elvesztek ebben a rendszerben.” A 2009. január 1-jén életbe lépő új európai szabályozás többek között megengedi a biotermékekben 0,9 százalék génmódosított összetevő jelenlétét, és a vegyszermaradványokkal kapcsolatban is sok kivételt tesz. „A bio teljességgel összeegyezhetetlen a génmódosítással” – mondja válaszképpen Guy Kastler, Hérault megyei tenyésztő, N&P-aktivista. „Mi továbbra is a 0 százalék GM-et tekintjük alapnak! Az új szabályozás pusztán bizonyos szabványokat határoz meg, de nem törődik többé a mezőgazdasági termelés gyakorlatával. Átbillent a mérleg: a végtermékben kimutatható maradványértékeket ellenőrzik, és nem a termelési és tenyésztési eljárásokat. Így nyitva áll a kapu az ipari biotermelés elterjedése előtt.” A mezőgazdasági szövetkezetek kulcsszerepet játszanak a folyamatban. Különösen a szárnyasok általuk előállított és forgalmazott takarmánya jóvoltából nőtt meg jelentősen a haszonkulcs. A régi francia szabályozás előírta a biotenyésztőnek, hogy az állatok takarmányát legalább 40 százalékban a saját földjén termelje meg. Ez a kapocs a földhöz már nincs jelen az új európai szabályozásban. A tenyésztő a takarmány egészét a szövetkezettől veszi meg, és az egyik fő összetevő a szója. 2008-ban Franciaországban a biocsirke-tenyésztés 17 százalékkal nőtt, a szójatermelés pedig 28 százalékkal csökkent. A jóval olcsóbb import szója betört a piacra. Kínából a Terrena szövetkezet leányvállalata szójadarát hozott be Franciaországba. 2008 novemberében 300 tonnányit hívtak vissza a piacról, mert jelentős mennyiségben találtak benne mérgező melanint. A vállalat azóta nem kereskedik a kínaiakkal, de a nyugat-franciaországi biocsirkék táplálékát továbbra is a nemzetközi piacon veszi meg, ahol az árutőzsdei alkuszok határozzák meg a dolgok alakulását. A takarmány eredetét, összetételét és a termelés körülményeit jótékony homály fedi. Az Olaszországban vásárolt bioszója pedig – amelyet akár Romániában vagy Lengyelországban is termeszthetnek – a brazil bioszója vetélytársa. A brazil szóját egyrészt Paraná állam kistermelői szállítják – akik a nagy exportvállalatoktól függenek, mint például a Mato Grosso –, vagy pedig a bio fazendák,ahova a tulajdonosok nem engedik be a sajtót, és amelyek akár ötezer hektáros óriásbirtokokon gazdálkodnak. Paraná állam élen jár az amazonasi esőerdők kiirtásában. A franciaországi WWF szerint Dél-Amerikában évente mintegy 2,4 millió hektárnyi esőerdő tűnik el, közvetlenül vagy közvetve a szója miatt. Ennek ellenére a bioszója védjegyeit úgy adják ki, hogy nem kell igazolni, még látszatra sem, hogy ehhez a pusztításhoz a termelő nem járult hozzá. Az óriásszövetkezetek tevékenységei között a biogazdálkodás nem meghatározó, viszont a biopiacon ők játsszák a főszerepet. A Terrena felvásárolta a vezető francia biocsirke-tenyésztőBodin vállalatot; a Le Gouessant szövetkezet birtokolja immár az Union française d'agriculture biologique-ot (Francia Biomezőgazdasági Unió); az Euralis szövetkezet maghatározó tulajdonosa az Agribio Unionnak... Számos biogazdálkodást támogató regionális szakmaközi szervezet és majdnem az összes mezőgazdasági kamara – amelyek egyre inkább érdeklődnek a biomezőgazdaság elterjesztése iránt is – a szövetkezetek befolyása alatt van. Az európai szabályozás franciaországi végrehajtását biztosító Institut national des appellations d'origine(INAO, Nemzeti Eredetmegállapító Intézet) vezetője pedig nem más, mint Michel Prugue, aMaïsadour szövetkezet elnöke, amely többfajta génmódosított vetőmaggal is kereskedik... Ezek a mezőgazdasági szövetkezetek, amelyek nem utasítják vissza a vegyszerek intenzív felhasználását a hagyományos mezőgazdaságban, szoros kapcsolatban állnak a génmódosítás óriásvállalataival. A Maïsadour szövetkezetnek közös vetőmagtermesztő leányvállalata van aSyngentával Maïsadour-Semences néven, amely a Novartis agrokémiai tevékenységének utóda. A Maïsadour-Semences-nak a világ legkülönbözőbb országaiban vannak termelőegységei. A mezőgazdasági óriásszövetkezetek nyeresége egyre inkább függ a génmódosított termékek piacától. A GM-szektorban érdekelt szövetkezetek növekvő befolyása kétségkívül nem független az Európai Bizottság döntésétől sem, amely 0,9 százalékban határozta meg a génmódosított alapanyagok határértékét a rendületlenül biónak nevezett termékekben, jóllehet az Európai Parlament ellenezte ezt a döntést. Franciaország az összes elfogyasztott biogyümölcs és -zöldség 60 százalékát importálja. AProNatura az egyik vezető vállalat mind a hipermarketek, mind a bioszaküzletek nagybani ellátásában. Ez a délkelet-franciaországi cég kevesebb mint tíz év alatt megtízszerezte a forgalmát, és magába olvasztott négy másik vállalatot. Termékeik egynegyede származik Franciaországból, a többit importálják Spanyolországból (18 százalék), Marokkóból (13 százalék), Olaszországból (10 százalék) és még vagy negyven másik országból. A ProNatura volt az első olyan cég, amely szezonon kívül forgalmazott biogyümölcsöket és -zöldségeket. Mindez nem gátolja meg Henri de Pazzis-t, a ProNatura alapítóját, hogy a föld, a környezet, a termelő és a fogyasztó tiszteletét hangoztassa. Pedig a nagykereskedelmi cégek diktálta gyakorlat igencsak távol áll ezektől az elvektől. „Ezek a vállalatok ugyanazt a felvásárlási mechanizmust alkalmazzák a biokereskedelemben, mint a hagyományos mezőgazdasági szektorban” – magyarázkodik de Pazzis. „A versenyt támogatják agresszív módon. Néhány termékünket leminősítették, mivel más szállítók a miénknél jóval alacsonyabb árat ajánlanak.”Ebben az árháborúban, amelyben a ProNatura és más import-export vállalatok is részt vesznek, nincs helye a környezet tiszteletének, a társadalmi céloknak és a termelők és fogyasztók érdekeinek. Ugyanazok a módszerek, de biovédjeggyel A ProNatura immár 12 éve importálja a spanyol Bionest által termelt bioepret. A Bionestkét vezetőjének, Juan és Antonio Solterónak ötszáz hektárnyi üvegháza van Huelva régióban, amelyek ránézésre semmiben sem különböznek attól a több ezer üvegháztól, amelyekben hagyományos termelés folyik. A különösen környezetszennyező, a kétkezi munkást kizsákmányoló monokultúrás epergazdálkodás üvegházai sorakoznak a kizsákmányolt földön. Mint sok más gazdálkodás, a Bionest is a Doñana nemzeti park területén fekszik, amely a világörökség része.  A spanyolországi WWF szerint az üvegházak többé-kevésbé illegálisan szaporodnak a park területén, és súlyos terhet rónak a környezetre, elsősorban a vízkészletet fenyegetik. A Bionest sem tartja tiszteletben a biodiverzitást (a néhány eperfajta termesztése ugyanannyira pusztítja a sokszínűséget, mint a konvencionális termesztés), monokultúrás gazdálkodást folytat, és műtrágyát juttat a növényekbe cseppenként adagoló öntözőrendszerrel. Termesztési módszerei sem különböznek az Huelva régióban található többi konvencionális üvegházéitól. Ám a szabályozás által megengedett vegyszerfelhasználás biztosítja számukra a biovédjegyet. A betakarításkor a Bionest százával alkalmaz románokat, lengyeleket, filippínókat, különösen létbizonytalanságban élő nőket. A téma különösen érzékeny, ezért a Bionesttulajdonosai elutasítanak minden sajtómegkeresést. A nőket minden évben a hazájukban toborozzák, majd a spanyol munkáltatói szövetségek határozott idejű vízumával és szerződésével közvetlenül érkeznek Spanyolországba. Nem ismerik a jogaikat, így teljesen ki vannak szolgáltatva a munkaadóiknak, akik kedvük szerint zsákmányolják ki őket. Francis Prieto, a spanyol Sindicato de Obreros del Campo (SOC, Mezőgazdasági Munkások Szakszervezete) helyi tagja váratlanul meglátogatta a Bionest eperszedőit: a dolgozók teljes elszigeteltségben élnek az üvegházak között, és szigorú szabályrendszer szabja meg az életüket: látogatási tilalom, ellenőrzött kijárás és az útlevelek elkobzása. „Ezeket a nőket terrorban tartják a munkaadók –magyarázza Francis Prieto –, ugyanúgy kizsákmányolják őket, mint Huelva hagyományos epertermesztésben dolgozó többi szezonmunkását. A munkakörülmények különösen nehezek.” A Bionest példája nem egyedülálló Andalúziában. Almería közelében az AgriEco 160 hektárnyi üvegházban termel, szerel ki és forgalmaz 11 ezer tonna „biozöldséget”: paradicsomot, paprikát és uborkát szeptember és késő június között. Az üvegházak csúcstechnológiával vannak felszerelve, az anyagfelhasználás „bio” minősítésű, a szezonmunkások pedig románok és marokkóiak. Miguel Cazorla, a barátságos és mosolygós vezető büszkén beszél terveiről. A vállalat sikeres és tovább terjeszkedik. Nagy kamionok hada szállítja Európa minden bevásárlóközpontjába és bioboltjába az AgriEco zöldségeit a tél elejétől kezdve, éles versenyben az olasz, marokkói, izraeli üvegházakban termelt biozöldségekkel. A mediterrán országok kereskedelmi háborújából a közvetítők, a kereskedők szedik meg magukat. Távol a bioipar visszásságaitól az andalúz sierrán, Cadixban működik a La Verdemezőgazdasági kisszövetkezet, amely a nyolcvanas években alakult egykori napszámosokból, akik a földek megszerzéséért harcoltak állhatatosan a Franco-éra végén. Jelenleg hat család termel itt zöldséget, gondoz gyümölcsfát és tart néhány tehenet meg birkát tizennégy hektáron. Terményeiket Andalúziában értékesítik a Pueblos Blancos nevű szövetkezeten keresztül, amely huszonkét kis biotermelőt és -szövetkezetet csoportosít. „Az elsők között köteleztük el magunkat a biogazdálkodás mellett” – mondja Manolo Zapata. „Összhangban maradtunk a szüleink és nagyszüleink által folytatott mezőgazdasági gyakorlattal és saját felfogásunkkal is. Ha a biogazdálkodás nem szolgálja a méltányosság, az igazságosság, az autonómia és a szuverén élelmiszerellátás elvét, akkor semmi értelme. A minősítő szervek és védjegyek pedig nem segítenek minket. Egy termelőre, ha fenntartja a biodiverzitást, és több fajtát is termel, sokkal súlyosabb adót vetnek ki, mint arra, aki intenzív monokultúrás termelést folytat.” Mivel a La Verde nyilvánosan is leleplezte a fő spanyol minősítő szerv, az Andalúz Ökológiai Termelési Bizottság (CAAE) gyakorlatát – röviden szólva, a biobiznisz nagyvállalatainak szinte korlátlan támogatását –, egymást érték az ellenőrzések a kisszövetkezetben. Noha a La Verde tagjai alapították a legfontosabb paraszti vetőmagbankot Spanyolországban, amely lehetővé teszi, hogy ők és a környék kistermelői is a hagyományos vetőmagokból termeljenek, most mégis a megtorlástól félnek. „Vannak bizonyos törvények és normák, amelyek elnyomják a vetőmagtermelés ősi jogát, és megakadályoznak minket, hogy az általunk megőrzött régi fajták minősítést kaphassanak.”A biogazdálkodás európai szabályozása előírja, hogy a termelő kizárólag bio minősítésű vetőmagot használhat. Ha ilyen nincs, vissza kell térni a piaci engedéllyel rendelkező hagyományos vetőmagokhoz. „Jelen pillanatban minden legális, de ha holnap betiltják a vetőmagjainkat, kénytelenek leszünk a Monsanto által kínált «bio» vetőmagot termeszteni.”A La Verde tagjai kilátásba helyezték, hogy nem kérnek többet a biominősítésből, követve a Nature & Progrès néhány gazdájának példáját. Tiltakozás a biobiznisz ellen A La Verdéhez hasonló esetek egyre sokasodnak mostanában Kolumbiában, Bolíviában, Brazíliában, Indiában, Olaszországban, Franciaországban... A biobiznisznek való ellenállás világszerte szerveződik. Egyre több paraszt, falusi közösség és termelői kisszövetkezet kel a paraszti gazdálkodás védelmére, fenntartva az agro-ökológiai termesztés régi módszereit, az emberi léptékű termelést és kereskedelmet. Ezzel együtt jár a biodiverzitás és az élelmiszer-szuverenitás tiszteletben tartása. Sokan visszautasítják a biovédjegyet és a részvételi garanciális rendszert gyakorolják, amelynek alapja a termelő és fogyasztó közötti csere- és bizalmi kapcsolat. A hagyományos kistermelői vetőmagok védelmére hálózatok alakultak, és nyíltan követelik, hogy a törvények és előírások ne tiltsák, hanem támogassák a termelők jogát saját vetőmagjaik termesztésére és eladására. Franciaországban a Szövetség a paraszti mezőgazdálkodás fenntartásáért (Amap), amely a piac kikerülésével közvetlen kapcsolatot teremt a termelő és fogyasztó között, olyan sikeres lett, hogy a kínálat nem elégíti ki a keresletet. A Terre de Liens szövetkezet fiatal biogazdálkodók részére gyűjt nagy sikerrel szolidaritási alapon. Az európai szabályozástól való eltávolodás jegyében a Franciaországi Régiók Biotermelési Országos Szövetsége (FNAB)megalkotta a Biocohérence új márkanevet, amely mintegy kiegészítésképpen szerepelne a hivatalos tanúsítvány mellett. A márka megszerzéséhez szigorú követelményrendszernek kell megfelelni, és ismét az Ifoam által 1972-ben lefektetett alapelveket veszik figyelembe. A hivatalos szabályozási rendszertől teljesen elkülönülve a Nature & Progrès a saját előírásai és elvárásai szerint működik tovább, amelyek garantálják a paraszti biogazdálkodás hagyományos minőségét. A termelők, az élelmiszerfeldolgozók és a fogyasztók talán elfogadják és elfogadtatják azokat a társadalmi és ökológiai értékeket, amelyek jegyében a biotermelés valaha indult. Ha nem teszik, a bio jövője megkérdőjeleződik. Vajon a bio továbbra is csak a piac egyszerű oldalága marad, kiszolgáltatva a gazdasági liberalizmusnak? Vagy újra húzóágazattá válik a liberalizmus alternatívájaként? A szerző újságíró, a 2011 végén megjelenő De la bio alternative aux dérives du « bio »-business, quel sens donner à la bio? [A bioalternatívától a „biobiznisz” sikeréig, avagy milyen értelmet kapjon a bio?] című könyv projektjének koordinátora – lásd: www.alterravia.comhonlapot. Fordította: Illés Katalin

Líbia

Néhány tény (amit a média soha nem közöl) a "vérszívó szörnyeteg diktátorról" Kadhafiról, aki "terrorizálja" a saját embereit és Líbiát:

- A líbiai állampolgárok kamatmentes hitelt kaptak.
- A diákok az átlag fizetését kaphattak annak a szakmának amit tanultak.
- Ha valaki nem kap munkát, az állam teljes fizetést ad neki, mintha dolgozna.
- Új házasok öröklakást vagy házat kaptak ingyen.
- A világ bármely egyetemere beiratkozhat valaki, az állam fizetett neki 2.500 eurót, plusz teljes ellátást, és egy kocsit.
- A kocsik gyári áron kerültek eladásra. 

- Líbia nem tartozik senkinek egy centtel se. Nincs adóssága.
- Ingyenes az oktatás és az egészségügyi ellátás.
- A lakosság 25%-nak egyetemi végzettsége van.
- Az utcákon nincsenek koldusok és hontalanok.(legalább is a bombázásokig nem voltak)
- 15 cent egy kenyér.

Kadhafi nem egyezett bele az IMF és a Világbank magas kamatú hiteleibe. Más szóval, Líbia FÜGGETLEN VOLT ! 

Ez az igazi oka a Líbia elleni háborúnak. Lehet, hogy diktátor volt, de ez nem az USA dolga.

Endgame - Pszichopatológia

Hogyan lehet az, hogy az egész dicsőített technológiai fejlődésünk – maga a Civilizációnk – olyan, mint egy balta egy pszichopata bűnöző kezében?

Albert Einstein

Amint a civilizáció először pszichológiailag és társadalmilag (és szemléletileg) alakítja az élőt holttá, és csak aztán fizikailag – ha egy fában a pénzt látjuk, akkor az erdőtlenítés elkerülhetetlen – így a civilizációt hasonló sorrendben kell visszafordítani, először pszichológiailag és társadalmilag (és látásmódban), és aztán fizikailag. Ha tudunk segíteni az embereken, hogy a fákban ne csak pénzt lássanak, akkor nem kellene oly keményen harcolnunk az erdőtlenítés megállításáért. Talán egyáltalán nem kellene harcolnunk. Természetesen ugyanez igaz a nemi erőszakot elkövetőkre, és más visszaélőkre: ha el tudnánk érni, hogy a nőket nőnek lássák, és ne egy használható tárgyként, akkor sokkal kevesebb nőt erőszakolnának meg. Ez igaz mindenkire, aki jogosultnak érzi magát valamire, a kizsákmányolás minden fajtájára minden kizsákmányoló által. Ha meg tudjuk változtatni a látásmódjukat, a viselkedésük is megváltozik.

De két probléma is van ezzel. Az egyik, hogy nincs rá idő. A foltos baglyok és márványos törpelummák ezen pillanatban is pusztulnak és nincs időnk, hogy megváltoztassuk Charles Hurwitz látásmódját [a Pacific Lumber vezérigazgatója]. Mégha lenne is, akkor utána meg kellene változtatnunk a helyére kerülő következő emberét is, mert Hurwitzot nagyon gyorsan kirúgnák, ha nem a profit maximalizálásával törődne. Bár tudom, hogy az elmék és szívek megváltoztatása rettentően fontos, főleg a fiatalok esetében (ezért is írtam könyvet az oktatásról), de azt is tudom, hogy ha csak erre várunk, a világ nagyrésze halott lesz, mielőtt ezek a gyerekek felnőnének (de ha feltesszük, hogy elég erős, meggyőző és széleskörűen tudnánk hatni, hogy begyógyítsuk a molesztálások, ipari oktatás, reklámok, stb. hatását az összes gyerekben, és elég erősek lennénk, hogy ezt a változást most azonnal előidézzük, akkor miért nem megyünk, és romboljuk le a gátakat mi magunk?).

A második probléma az, hogy ha lenne is időnk, nem lehet mindenkit meggyőzni. Emlékezzünk a majmokra, akik maradandóan megőrültek az izolált felnevelésüktől. [Állatkísérlet, a majmokat bármilyen élő környezettől teljesen elzárva táplálták. Az ilyen majom-anya földhöz csapdosta újszülöttjét, mert nem tudta mit kellene vele csinálnia.] Emlékezzünk a partnerüket bántalmazók visszaesési arányára. [Néhány kivételtől eltekintve, amikor az illető belátja a saját kegyetlenségét, a bántalmazó emberek viselkedésmódját nem lehet megváltoztatni.] Ami még ennél is rosszabb, a pszichopatákat, akik kultúránkat irányítják, a társadalom jutalmazza antiszociális, valójában pszichopata döntéseikért. Charles Hurwitz nagy jutalmat kap azért, hogy elpusztítja Dél-Kalifornia fenyőerdőit. E kultúra keretei között hülye lenne megváltoztatni a viselkedését. Természetesen ez igaz minden visszaélőre.

***

A pszichopata szót használtam Charles Hurwitz és a kultúránkat vezető többi ember jellemzésére. Nem alaptalanul. [Bár a pszichológiai és pszichiátriai iparban a szociopata kifejezés terjedt el a pszichopata helyett lényegében ugyanazon jelentéssel. Azért választom a pszichopata szót, mert a köznyelvben még mindig ez az ismertebb.] A pszichopatát úgy definiálhatnánk, mint egy olyan egyén, aki megbánás nélkül okoz szándékos kárt: „Az ilyen emberek impulzívak, érzéketlenek mások igényei iránt, képtelenek belátni tetteik következményeit vagy hosszú-távú célokat követni vagy elviselni a frusztrációt. A pszichopata egyént a bűntudat és szorongás érzésének teljes hiánya jellemzi, amelyeket egy antiszociális cseledet normális esetben kiváltana.” Dr. Robert Hare, aki régóta tanulmányozott pszichopatákat, kifejtette, hogy „a pszichopata legveszélyesebb jellemzői a majdnem teljes érzéketlenség mások jogai iránt, és a hajlam a kizsákmányoló és erőszakos viselkedésre. A pszichopaták megbánás nélkül elbájolnak, majd kihasználnak másokat a saját javukra. Hiányzik belőlük az empátia és felelősségtudat, és manipulálnak, hazudnak, becsapnak másokat senki más érzéseivel nem törődve.” Hare azt is kijelenti, hogy „túl sok emberben van meg a képzet, hogy a pszichopaták általában gyilkosok vagy bűnözők. Az átlagember nem elég tájékozott ahhoz, hogy átlásson a szociális sztereotípiákon, hogy megértse, hogy pszichopata lehet egy vállalkozó, politikus, vezérigazgató, vagy más sikeres egyén, aki valószínűleg sohasem lát börtönt belülről.”

Válogathatunk a definíciók közül. Mind fennáll Hurwitzra, a nagyvállalatokra és vezetőikre, és általában társadalmunk vezetőire.

***

A mai New York Times-ban megjelent egy cikk „Rossz (és jó) hírek a sarkvidéki melegedésről” címmel. Így kezdődik: „Évtizedes sarkköri klímakutatások első alapos összegzése alapján a régió nagymértékű változásokon megy keresztül, többek közt visszahúzódnak a gleccserek és fagyott tengerek, olvad az örökfagy, változásnak a tengeráramlatok és légmozgások, és ezek nagy valószínűséggel ártanak a helyi közösségeknek, az állatvilágnak és gazdasági tevékenységeknek, miközben néhány előnyt is nyújtanak.”

Előnyök? Ezek lennének: „A változások lehetséges pozitív hatásai közt van a jósolt növekedés a tengeri halállományban, és bizonyos terülteteken jobb körülmények alakulhatnak ki a mezőgazdálkodás és az erdőgazdálkodás számára, valamint nagyobb területen hozzáférünk a sarkvidéki vizekhez. [A halállományról szóló rész természetesen képtelenség] Az ottani tengerfenék kőolaj- és földgáztartalékai, amit eddig vastag jégréteg fedett, hamarosan kitermelhetőek lesznek, és a jégmentes kereskedelmi utak Szibériába nyaranta jelentősen csökkenthetik a szállítási utat Európa és Ázsia között.”

Ilyen „előnyökről” beszélni a természeti világ kárára őrültség: a fizikai valóságtól való elszakadtság jele.

***

A globális felmelegedés sokkal rosszabb is lehet, mint bármelyikünk félelmei. Nem tudom ezt jobban érzékeltetni, mint John Atcheson a Baltimore Sun-ban: „Természetes úton létrejött üvegházhatású gázok hatalmas mennyiségben vannak az északi jeges talajba és a tengerfenékbe zárva. Ezek a klarátoknak nevezett jegek 3000-szer annyi metánt tartalmaznak, mint amennyi a légkörben van. A metán a széndioxidnál több mint 20-szor erősebb üvegházhatású gáz.

„Most jön az ijesztő rész. Néhány fokos hőmérséklet-emelkedés elegendő lenne ahhoz, hogy ezek a gázok elkezdjenek felszabadulni a légkörbe, ami tovább emelné a hőmérséklet, ami még több metánt szabadítana fel, tovább melegítve a Földet és az óceánokat, és így tovább. 400 gigatonna metán van a fagyott sarkköri tundra alatt – elég hogy elindítsa ezt a láncreakciót – és az Arctic Council [világszínvonalú klímatudósok csoportja, akik a globális felmelegedés legjobb megértésén dolgoznak] által jósolt felmelegedés elég ahhoz, hogy megolvassza a klarátokat, és kiengedje ezeket a gázokat a légkörbe.

„Ha egyszer beindul, ez a körfolyamat a globális felmelegedés olyan szintjét érheti el, amelyről még a legpesszimistább világvége-hirdetők sem beszélek.

„Ez egy hisztérikus környezetvédők által kiagyalt apokaliptikus fantázia lenne?

„Sajnos, nem. Erős geológiai bizonyítékok vannak rá, hogy valami hasonló már legalább kétszer megtörtént.

„Ezen katasztrófák közül a legutóbbi körülbelül 55 millió éve történt, amit a geológusok Paleocén-Eocén Hőmérsékleti Maximumnak neveznek (angol rövidítés: PETM), amikor a metánkitörés hirtelen felmelegedést és masszív kihalásokat okozott, több mint 100000 évre megbolygatva a klímát.

„E katasztrófák ükapja 251 millió éve történt, a permi időszak végén, amikor metánkitörések majdnem minden életet eltöröltek a Földön. A kövületekben megjelenő halfajok 94 százaléka hirtelen eltűnt, ahogy az oxigénszint lezuhant, és az élet a kihalás szélén táncolt. A következő 500000 évben néhány fajnak sikerült megerősödnie az ellenséges környezetben. 20 és 30 millió év közötti idő kellett hozzá, hogy a legelemibb korallok újratelepedjenek, és az erdők újranőjenek. Néhány területen több mint 100 millió év alatt állt csak helyre az ökoszisztémák előző egészséges diverzitása.”

Emlékeztess megint a globális felmelegedés előnyeire.

Emlékeztess, hogy miért is nem használunk minden szükséges eszközt – és úgy értem bármely és minden eszközt – hogy ezt megakadályozzuk.

***

Hányszor kell még elmondani: A globális felmelegedés sokkal rosszabb is lehet, mint bármelyikünk félelmei. Egy másik cikk: „Kutatók egy új és esetlegesen pusztító veszélyt találtak az ipar és közlekedés által előállított széndioxid hatalmas mennyiségében, amelyek máris klímaváltozással fenyegetik a bolygót.

„Arra figyelmeztetnek, hogy a világ óceánjait gyorsan elsavasítja, amint feloldódik a tengervízben, hatalmas mennyiségű tengeri életformát veszélyeztetve. Az óceán elsavasodása [amint a feloldódott széndioxid a vízzel reagálva szénsavat alkot] kiirthatja a mikroszkopikus planktonokat, ami a tengeri tápláléklánc legalja, és így egyenesen végzetes következménye lehet a kagylókon át az emberek által is fogyasztott halfélékre is, mint a tőkehal. Máris komoly hatással van az olyan organizmusokra, mint a korallok, és megkérdőjelezi a korallzátonyok jövőjét.”

Emlékeztess még egyszer a globális felmelegedés előnyeire.

Emlékeztess, hogy miért is nem használunk minden szükséges eszközt – és úgy értem bármely és minden eszközt – hogy ezt megakadályozzuk.

***

A pszichopatológia működésben.

A tudósok végre felfedezték, hogy a madarak intelligensek. Egy New York Times-beli cikk szerint: „A mai Nature Neuroscience Reviews-ban madártudósok egy nemzetközi csoportja úttörő felfedezésről számol be. Majdnem minden hibás, amit az anatómiai könyvek a madarak agyáról írnak, mondják. Az madáragy van olyan komplex, rugalmas és találékony, mint bármely emlősagy, állítják, és ideje lenne egy jobb nevezéktant bevezetni, amely jobban tükrözi a madár- és emlősagyakról szerzett legújabb ismereteket.”

Eddig rendben volnánk. Természetesen nincs szükségünk tudósokra, hogy megmondják nekünk, hogy a madarak intelligensek: a madarak maguk is jó munkát végeznek, ha csak figyelünk rájuk.

Ez a felfedezés, hogy a madarak intelligensek, Dr. Peter Marler szerint egy forradalom része. Ismét, eddig rendben volnánk. De az ő forradalma nem azonos az enyémmel. Itt az övé: „Úgy gondolom, a madarak le fogják cserélni a fehéregeret, mint a funkcionális neuroanatómia tanulmányozásának leghasznosabb alanyát.”

Lássunk tisztán: miután a tudósok hosszú évek után rájöttek arra, amit mindvégig tudhattak volna, hogy a madarak valójában tudatos, intelligens, komplex lények, az első hajlamuk az, hogy kínozzák őket.

Ez a pszichopatológia lényege. Ez a civilizáció lényege.

***

Amint korábban végigmentem a visszaélők jellemzőin és bemutattam, hogy a kultúra egészére is teljesülnek, szeretném megtenni ugyanezt a pszichopaták tulajdonságaival is, csak sokkal rövidebben. Ezen karakterisztikák a WHO által kiadott ICD-10 Elmebetegségek és Viselkedészavarok Osztályozása című dokumentumban szerepelnek (Geneva, 1992), az F60.2 szekcióban a disszociális (antiszociális) személyiségzavarról:

A: Hideg érzéketlenség mások érzései iránt.

B: A társadalmi normák, szabályok és kötelezettségek iránti felelősség és tisztelet mély és állandó hiánya.

C: Képtelen kapcsolatokat hosszútávon fenntartani, bár nem esik nehezére kialakítani őket.

D: Nagyon alacsony frusztráció-tűrés, ami könnyen agresszióhoz, erőszakhoz vezet.

E: Képtelen bűntudatot érezni és tanulni a tapasztalataiból, főként a büntetésből.

F: Feltűnő hajlandóság, hogy másokat hibáztasson vagy hihető racionalizációkat adjon a viselkedésére, ami miatt összeütközésbe került a társadalommal.

Felteszem látható, hogyan teljesülnek ezek a kultúránkra általában, és az ezt irányító emberekre.

Hideg érzéketlenség mások érzései iránt. Hova is nézzünk? Törődtek-e valaha a civilizáltak az őslakosok érzelmeivel, akik földjét ellopták? Mi a helyzet a félmillió iraki gyermekkel, akiknek a haláláról Madame Albright úgy nyilatkozott, hogy egy olyan ár, amit a hatalmon lévők hajlandóak megfizetni?

Hányszor hallottuk, hogy semmilyen érzelemnek nincs helye a tudományos kutatásban? Hányszor hallottuk, hogy semmilyen érzelemnek nincs helye a kemény anyagiakról szóló döntésekben?

Nem csak nem vesszük figyelembe a kultúránk által elpusztítottak érzelmeit, hanem a legtöbb esetben „tudományosan” tagadjuk is ezek létezését. Vannak a vágóhídra terelt csirkéknek érzelmeik? Mi van a sertésekkel? A majmokkal, akiket élveboncolnak? Mi van a fákkal? A folyókkal? Kövekkel? A kultúra nem csak „hideg érzéketlenséget” mutat mások érzései iránt, hanem az érzelmek létezését is tagadja.

Továbbá a társadalmi normák, szabályok és kötelezettségek iránti felelősség és tisztelet mély és állandó hiánya. Természetesen a civilizáltak folyamatosan felelőtlenek: nem tudom, mi lehetne felelőtlenebb a bolygó megölésénél. Tehát az egyik rész teljesül, de mivel az adott társadalom teljes egészében ebben a zavarban szenved, nem használhatjuk saját normáit, szabályait és kötelezettségeit ítélkezésünk alapjául. Ez olyan lenne, mint ha azt kérdeznénk, hogy Ted Bundy vajon a saját normái, szabályai és kötelezettségei alapján viselkedett-e. És mik a társadalmunk normái, szabályai és kötelezettségei? Normák: a nők megerőszakolása, gyerekek bántalmazása, földterületek letarolása. Szabályok: törvények, amelyeket a hatalommal bírók hoznak, hogy fenntarthassák saját hatalmukat. Kötelezettségek: annyi hatalmat szerezni, amennyi csak lehetséges, és sose megszegni e könyv negyedik premisszáját; tehát mindig – mindig – megvédeni a visszaélőket és a kizsákmányoló társadalmi rendszereket.

De nézzük távolabbról, és beszéljünk arról, mik a bolygónkon való fenntartható életmód normái, szabályai és kötelezettségei: például az alapvető ragadozó-zsákmány kapcsolat, legalább annyit visszaadni a földterületnek, mint amennyit elveszel, és a hosszútávú emberközi és fajközi kooperatív berendezkedés. Őslakosok tömegeiről olvastam, akik azt mondták, hogy nem értik a civilizáltakat, mert a civilizáltak megszegik az élet minden szabályát. Emlékezzünk Sauk Makataimeshiekiakiak (Fekete Sólyom) szavaira: „Egy Indián, aki olyan rossz lenne, mint egy fehér ember, nem élhetne közöttünk; halálbüntetést kapna, és a farkasok falnák fel. A fehér emberek rossz tanítók; hamis álcákat hordanak, és hamis üzleteket kötnek; a szegény Indián arcába mosolyognak miközben átverik; kezet fognak velük, hogy megnyerjék őket, hogy leitathassák és megcsalhassák őket, és tönkretegyék feleségeiket. Megmondtuk nekik, hogy hagyjanak minket békén; de jöttek utánunk és körülfogtak mindet, mint egy kígyó. Az érintésük is mérgező. Nem vagyunk biztonságban. Veszélyben élünk. Olyanokká válunk, mint ők, álszentekké és hazudozókká, házasságtörőkké, lusta disznókká, csak locsogó és nem dolgozókká.”

Továbbá a pszichopata képtelen kapcsolatokat hosszútávon fenntartani, bár nem esik nehezére kialakítani őket. Mennyi ideje van e kultúra ezen a kontinensen? Én Tolowa földön élek, a Tolowák legalább tizenkétezer éve éltek itt (ha a tudománynak hiszel, és az idők kezdete óta, ha a Tolowáknak). Tartós kapcsolatban éltek emberi és nem-emberi szomszédaikkal. Mi nem. Nehéz tartós kapcsolatot fenntartani azokkal, akiket kizsákmányolsz.

A pszichopatáknak nagyon alacsony a frusztráció-tűrése, ami könnyen agresszióhoz, erőszakhoz vezet. Hányszor szállt meg az USA más országokat? Hány őslakost mészároltak le a civilizáltak? Milyen kevés kifogás elég mindig ehhez az agresszióhoz?

A következő tulajdonság, hogy képtelen bűntudatot érezni és tanulni a tapasztalataiból, főként a büntetésből. Mennyi bűntudatot érez Charles Hurwitz az ősi fenyőerdők kiirtása miatt? Miután erdőtlenítették a Közel-Keletet, a Földközi-tenger térségét, Nyugat-Európát, a Brit szigeteket, Írországot, Észak- és Dél-Amerika nagyrészét, Afrikát, Óceániát és Ázsiát, és az erdőtlenítésből származó károk naponta halmozódnak, tudnánk őszintén azt mondani, hogy a kultúránkat vezetők tanulnak a korábbi tapasztalataikból? És mennyit profitálnak kultúránk emberei abból, ahogy újabb és újabb tisztának ígért technológiákat vezetnek be, amelyek végül széleskörű pusztulást okoznak? Mennyit tanulnak abból, hogy megváltoztatták a klímát a kőszén, olaj és földgáz elégetésével? Megállítja ez őket abban, hogy génmódosítással kísérletezzenek? Vagy mi a helyzet a nanotechnológiákkal? Tanulni fognak az atombomba iránti hajszából? A mezőgazdasági mérgekből? Gátakból? Természetesen nem.

Végül: feltűnő hajlandóság, hogy másokat hibáztasson vagy hihető racionalizációkat adjon a viselkedésére, ami miatt a pszichopata összeütközésbe került a társadalommal. Mennyi felelősséget visel Hurwitz a tetteiért? George W. Bush az övéiért? Az átlag nemi erőszaktevő a sajátjáért? Bush az erdőtüzek veszélyeire hivatkozik, hogy erdőtlenítsen. Clinton és társai a bogarakra kenték. Ugyanaz a régi pszichopata sztori. És elegem van belőle.

Régóta használom a hasonlatot, hogy a véges bolygónkon a domináns kultúrával együttélni olyan, mintha egy pszichopatával lennénk egy szobába zárva. Nincs kiút, és bár a pszichopata lehet, hogy előbb más célpontokat választ, végül mi is sorra kerülünk. Előbb-utóbb harcolnunk kell. Megkerülhetetlenül. És minél hamarabb vesszük fel a harcot – minél hamarabb megöljük ezt a pszichopatát – annál több élet marad a bolygón.

(Részlet Derrick Jensen: Endgame című könyvéből,  Mohari András fordítása alapján)

Endgame - Fontosság

Ha a teljes emberiség eltűnne, a világ tízezer év alatt visszakerülne abba a gazdag egyensúlyi állapotba, ami tízezer évvel ezelőtt létezett. Ha a rovarok eltűnnének, a környezet káoszba dőlne.

Edward O. Wilson

[...] Hatalmas különbség van aközött, ahogy az őslakos emberek hosszútávú kapcsolatba léptek a tájjal, és ahogy az ExxonMobil gázfúrásokat végez. Ugyanaz a különbség, mint az örömadás és kapás egy hőn kedvelt partnerrel való szeretkezésben valamint a nemi erőszak között. [...]

Talán már hallottál a Pleisztocén Túlvadászat Hipotézisnek nevezett dologról, bár valószínűleg az harmadik szó nélkül, hogy nagyobb hitele legyen, mintha több lenne, mint egy lényegében megalapozatlan elképzelés. A Pleisztocén Túlvadászat Hipotézist, bármily sokan is megcáfolták, még mindig sokan használják aduászként, akik szeretnének abban hinni, hogy minden ember pusztító. A hipotézis akkor született, amikor Paul S. Martin felfedezte, hogy sok nagytestű emlős, mint a gyapjas mamutok, óriásfarkasok, kardfogú tigrisek, óriáslajhárok, óriáshódok, stb. körülbelül 10000 évvel ezelőtt haltak ki Észak-Amerikában. Martin ekkor (tévesen) feltette, hogy ez egybeesett az első emberek megérkezésével a kontinensre. Ezután (ismét tévesen) feltette, hogy az emberi túlvadászat miatt haltak ki ezek a fajok. Beütött néhány számot egy gépbe, lefuttatott egy szimulációt, és ennyi volt: a számítógép szerint az indiánok is pusztították a környezetüket. Ha egy számítógép mondja, akkor biztos igaz.

Egyszer, amikor egy Amerikai Indiánnal osztoztam az emelvényen, valaki a közönségből előhozta pont ezt az érvet: „Ti is pont olyan pusztítóak voltatok, mint mi vagyunk,” mondta.

Az Indián válaszolt, „Akkor miért voltak még bivalyok, amikor a te néped megérkezett?”

„A te néped is ugyanúgy folyamatában volt, hogy kiirtsa őket.”

„Akkor szörnyű lassan haladtunk ezzel, mert még harminc- és hatvanmillió között volt belőlük.” Kicsit megállt, majd folytatta. „Tudod, ez mindig így van azokkal, akik pusztítják az életet. Először teljesen figyelmen kívül hagyjátok a károkozást. Megölhetjük az összes bivalyt, amit csak akarunk – mondjátok – úgyse számít. Megölhetjük az összes vándorgalambot, nem számít. Amikor nem lehet könnyen semmibe venni károkozást, akkor letagadjátok. A csordák pont olyan nagyok, mint tavaly – mondjátok. Nehezebb vadászni rájuk, de a csordák biztosan vannak ugyanakkorák. Amikor már nem lehet letagadni, hogy pusztulás történik, akkor visszatámadjátok, akik beszélnek erről nektek. Megtámadjátok a szavahihetőségüket: Ó, ők csak Indiánok, nem tudományosak, nem tudnak semmit a populációdinamikáról. Csak környezetvédők, túl érzelmesek, és nyilvánvalóan hazudnak, hogy védelmezzenek egy földterületet. Amikor a hírhozók támadása sem működik, akkor azt magyarázzátok, hogy a kár nem is kár. Kinek is kellenek a bölények? És mit számít az, ha van néhány vegyszer minden patakban? Máris vannak vegyszerek a testedben, ha jól látom, még élsz? Kit érdekel a globális felmelegedés? Amikor nem lehet bemesélni, hogy a kár nem kár, akkor valaki másra kenitek. Az Indiánok, nem a fehérek voltak, akik túlvadászták a bivalyokat és kiirtották őket. Amikor nem lehet másra kenni, és végül muszáj beismernetek, hogy ti követték el a pusztítást, akkor arra fogjátok, hogy valaki kényszerített erre titeket. Nem öltük volna le a bivalyokat, ha az indiánok maguktól odaadták volna a földjeiket, így nem kellett volna kiéheztetni őket. Ha nem harcoltak volna a földjükért, akkor nem kellett volna irtanunk a bivalyokat. Az Indiánok bűne. És amikor nem tudjátok a pusztítást másra kenni, az utolsó menedéketek az, hogy azt mondjátok, mindenki pusztít, így nem lehet titeket felelősségre vonni. Az Indiánok is pusztították az életterüket, mondjátok, szóval természetes, hogy mi is ezt tesszük. Ez mind őrültség. Nem számít, mit mondunk, mindig van rá válaszotok, és nem számít, mit mondunk, tovább pusztítjátok otthonunk.”

Elmondani se tudom, hányszor fordult már elő előadásokon és beszélgetéseken hogy valaki – de sose egy aktivista – kijelentette nekem, hogy az emberek a természetükből adódóan pusztítóak. Amikor visszaérvelek azzal, hogy a civilizáció megérkezése előtt az Észak-Amerikai kontinens rendkívül gazdagon élő volt, a válaszuk mindig ugyanaz: „Pleisztocén Túlvadászat”. Ha megemlítem, hogy akár tényleg bekövetkezett ez, akár nem, iszonyat rég volt, és egy olyan eseményre alapozni a jelenlegi viselkedésünk védőbeszédét, ami 10000 éve még csak nem is biztos, hogy megtörtént, igencsak szánalmas, a válaszuk mindig ugyanaz: „Pleisztocén Túlvadászat”. Amikor arról beszélek, hogy szerintem obszcén dolog néhány tucat faj állítólagos kiirtását kifogásként használni az egész bolygó elpusztítására, a válaszuk mindig ugyanaz: „Pleisztocén Túlvadászat”. Ha felhívom a figyelmet a rasszizmusra, amely benne foglaltatik abban az állításban, hogy az őslakosok éppoly pusztítóak lennének, mint a civilizáltak, hacsak nekik is lett volna elég kíváncsiságuk és intelligenciájuk, hogy feltalálják a markológépet, láncfűrészt, napalmot és atomfegyvereket, a válaszuk mindig ugyanaz: „Pleisztocén Túlvadászat”.

Szeretném magam megcáfolni a Pleisztocén Túlvadászat Hipotézist, de több a témát nálam sokkal jobban ismerő tudós már megtette előttem, talán senki se olyan meggyőzően, mint Eugene S. Hunn, az Ethnobiológia Társaság elnöke, aki a vadászó-gyűjtögető közösségekről szóló kilencedik nemzetközi konferenciára írt cikkével (ezt hosszasan idézem, mert már rohadtul elegem van a „Pleisztocén Túlvadászat” értelmetlen érvére válaszolgatni):

„Pleisztocén Túlvadászat. Ez a fenevad, mint Drakula, egyszerűen nem hal meg, annak ellenére, hogy az archeológusok között széles egyetértés van bizonyítékokban, illetve bizonyítékok hiányában, ami szerint az egész nem más, mint egy megalapozatlan mese. A látszólagos egybeesés az első gyakorlott vadászok megérkezésében az Újvilági tájakra, és a megafauna körülbelül 35 jellegzetes nemzetségének eltűnése között nem elegendő ahhoz, hogy a ’Clovis embert’ vádoljuk e végzetért. A Clovis ember időbeli elsőbbségét már széleskörben elvetették, több mint 14000 évvel ezelőttről származó dél-chilei leletek alapján. Továbbá kevés átfedés van Paleo-Indián vadászati területek és a kihalt megafauna leleteinek helyszínei között. De szerintem még többet mondanak az elméleti és tapasztalati érvek, amik megcáfolják az ügyes számítógépes szimulációt, amivel megpróbálták megmagyarázni, hogyan is történhetett meg ez.

„Martin 1972-es szimulációja amiről a Science magazinba írt cikkében számolt be, nem az egyetlen kísérlet volt a ’bűntény’ virtuális rekonstruálására, és nem is a legkidolgozottabb, de a szimuláció nyilvánvalóan olyan feltételezéseket követel meg az emberi viselkedésről, amelyek legjobb esetben is valószínűtlenek. Például Martin modellje feltette, hogy: 1) a Paleo-Indián populáció duplázódik minden 20 évente; 2) ’...a viszonylagosan ártatlan zsákmányállatot hirtelen egy új, és minden tekintetben felsőbbrendű ragadozó fenyegette, egy olyan vadász, aki szívesen ölt és addig vadászott, amíg csak a zsákmány rendelkezésre állt...’; 3) ’A vadászok csak azután kényszerültek rá szükségből a növények jobb megismerésére, miután a zsákmánypopuláció kihalt’; és 4) ’...négy közül egy ember egy állati egységet (450kg) pusztít el hetente, vagy egy adott típusú biomassza átlagosan 26 százalékát egy év alatt bármely területen. A kihalás egy évtizeden belül bekövetkezik...’ Ésszerű feltevések ezek?

„A Kalahári San vadászok demográfiai vizsgálatai szerint a nomád vadászok ezen csoportjában az átlagosan a születések közötti idő négy év, ami az várt gyermekhalandósági aránnyal stabil, vagy nagyon lassan növekvő népességet eredményez évezredekig. A népességnövekedést nem az élelmiszer hiánya vagy a gyerekhordás nehézsége korlátozza.

„A vadászok, akik addig szívesen ölnek és addig vadásznak, amíg az utolsó zsákmány is el nem tűnik csak mizantróp tudósok megkínzott elméjében léteznek. Bár kérdéses, hogy milyen mértékben igazodtam  az őslakos amerikaiak a maximális fenntartható hozam jelenlegi vadgazdálkodási alapelvéhez, néprajzi bizonyítékok szerint a létfenntartási vadászat nem vérszomjat igényelt, hanem az állati viselkedés és a helyi táj kifinomult ismeretét, a nyomolvasás bonyolult művészetét, nagy türelmet, és általában a alázatot és tiszteletet a zsákmányállat előtt mint eleven lény és morális ’személy’. Martin azt hitette volna el velünk, hogy adaptív lett volna, hogy a közösség minden felnőtt férfi tagja 450kg ’állati egységet’ öl le hetente, ami 16kg-ot jelent naponta, vagy feleannyi színhús, ami körülbelül 30000 kalória személyenként naponta, 15-szöröse a napi szükségletnek. Még ha csak a 10 százalékát is fogyasztották volna el ennek, és semmi mást, a Paleo-Indiánok túl hájasak lettek volna, hogy áttotyogjanak Tierra del Fuego-ba a rendelkezésre álló idő alatt. Szóval ehelyett azt kellene hinnünk, hogy a hús több mint 90 százalékát elpazarolták. Ehhez azt kell feltennünk, hogy olyannyira különösen egyszerű ejtettek el 450kg-nyi ’állati egységet’, hogy megvetették a hús tartósítását.

„Ilyen tékozlás talán a ’méretgazdaságosság’ fogalmával működő jelenlegi ipari termelést jellemzi, de köze sincs a vadászó-gyűjtögető életmód gyakorlati valóságához. Sőt, ehelyett azt kellene várnunk, hogy a ’házi termelési mód’ működjön az önfenntartó vadászó-gyűjtögető csoportokban. Mindenki csak annyira keményen dolgozik, amennyi szükséges a családja ellátásához, és a támogassa a közösség fennmaradását. Továbbá túlnyomó néprajzi bizonyítékok szerint a gyűjtögető-vadászó gazdaságok a nemek közti munkamegosztáson alapulnak, és a szélsőséges sarkvidéki vagy szubarktikus viszonyokon kívül a nők lényegesen hozzájárulnak a táplálékszerzéshez az ehető növények begyűjtésével. A ’növények jobb megismerése’ nem csak egy éhező vadásznak utolsó mentsvára, mint ahogy Martin beállítaná, hanem minden esetben fontos összetevője a gyűjtögető-vadászó önfenntartó stratégiának.

„Végül pedig mennyire hülyének kellett volna lennie az amerikai pleisztocén megafaunának, hogy ne tanuljanak meg felismerni és elkerülni egy újfajta csúcsragadozót, mielőtt túl késő? A kontinentális megafauna olyan ádáz ragadozók jelenlétében feljődött ki, mint a kardfogú tigrisek, és a rövidarcú medvék, és így nehezen hasonlíthatóak az izolált szigeteken, mint a Galápagosz, kifejlődött naiv, ragadozókat nem felismerő állatokhoz.

„Így nem csak nincs elég hihető régészeti lelet, amik alátámasztanák a Pleisztocén Túlvadászat történetét – vagy legalább, hogy az ember néhány eseten kívül is jelentős tényező lett volna a fajok kihalásában, de teljesen ütközik mindennel, amit az antropológusok akár a jelenlegi, akár történelmi gyűjtögető-vadászó emberek valódi gyakorlati életmódjáról megtudtak.”

És most a lényeg: A „Pleisztocén Túlvadászat”-ot skandálók ritkán viszik el logikájukat a végkövetkeztetésig, ami az, hogy ha tényleg elhiszik, hogy az emberek természetüktől fogva pusztítóak (másszóval ha nem csak azért utalnak erre, hogy racionalizálják e kultúra pusztításait, és a saját tétlenségüket ezen gonoszságokkal szemben), tehát ha tényleg elhiszik hogy az ember egy „minden tekintetben felsőbbrendű ragadozó”, akik mindig is pusztították és pusztítani fogják az életterüket (és mások életterét), és ha elhiszed, hogy a civilizáltak még pusztítóbbak, mivel, hát a civilizáltak mindenben jobbak (mivel ez az emberi társadalom egy fejlett foka [és mivel a civilizáltak olyan rohadt okosak]), és ha egy kicsit is törődnek a természeti világgal, akkor el kéne tüntetni minden embert, mielőtt nem pusztul el az egész. Az ő logikájuk, nem az enyém.

***

Ez mind eszembe juttat egy történetet, amit egy börtönbeli barátom mondott. Elege volt egy rab barátjából, aki mindig azt mondogatta neki, hogy utálja a feketéket, és mennyire meg akarja őket ölni. A barátom tudta, hogy hol van egy lábszárcsont elásva a börtönudvaron. Odavitte a barátját, kiásta, a kezébe adta, majd azt mondta neki, „Elegem van a dumádból. Vagy csinálj valamit, vagy fogd be a pofád.”

A barát befogta a pofáját.

(Részlet Derrick Jensen: Endgame című könyvéből,  Mohari András fordítása alapján)